Medve-Farkas

Vendégem egy aranyos kéréssel keresett meg. Szeretett volna egy farkast akinek a hátán fekszik egy medvebocs. Küldött is képet hogy kb. mire gondolt.


Ekkor még furcsállottam az ötletet nem értettem a kapcsolatot, ezért mikor személyesen találkoztunk megkérdeztem miért szeretné ezt a mintát. Kiderült hogy a farkas a védelmező bátty a kis esetlen medve pedig őt szimbolizálja. Így már tiszta lett nekem is hogy nem tudom és nem is kell lebeszélnem az eredeti elképzelésről hiszen ennek a két látszólag nem összeillő állatnak igen is együtt a helye. Amit ő még nem tudott viszont én már igen hogy az eredeti elképzelése tetoválásban nem fog jól mutatni. Kivehetetlen lesz a farkas hátán a bocs, az csak egy sötét foltnak fog tűnni, hiszen az egész mintát kb. 2 tenyérnyi méretben szerette volna.

Meggyőztem róla hogy egy egészalakos farkas és egy egészalakos medve ilyen piciben nem fog mutatni. Túl aprók lesznek a részletek, idővel teljesen össze fog olvadni egy nagy pacává.

Tartsuk meg az eredeti ötletet és erősítsük meg a karaktereket. Kerestünk egy testőr jellegű farkast aki őrzi vigyázza a játékos bolondos kismedvét. Ahhoz hogy a farkas tekintete látható és elég erős legyen, úgy döntöttünk hogy elég csak a fejét megjeleníteni, viszont a medve esetlen játékosságát egy mozdulat adja vissza a legjobban így nála meghagytuk az egész alakos ötletet. Az elhelyezésben egyértelmű volt hogy a farkas kerül fölülre és tekint le a medvére.

  

A tetoválás kb. 5 -6 órát vett igénybe és egy alkalommal készült el. Nehéz volt róla jó fényképet lőni, a test görbületei miatt folyton becsillant a fénykép, a videó sem adja vissza a tetoválás finomságait.

Talán ezen a képen láthatóak legjobban a részletek. Nem véletlenül a fényképezés és a videózás egy külön szakma.

Ennél a mintánál gray wash technikát (higított fekete) alkalmaztam, Fantasia festéket használtam 5 különböző higításban. A fehér festék Electra Pro wizard white. Az kis részleteket 1205RL a nagyobb felületeket 1209RS 1011RMG tűkkel oldottam meg. Az összes felszerelést a Sebi Tattoo Supplies biztosította.

Köszönöm a kitartást és a bizalmat vendégemnek Máténak, viseld egészséggel.